Kedves Mindenki!

A karácsony előtti héten nem történt velem semmi érdekes, szépen eljártam iskolában, persze most kevesebben vagyunk, mert akik 6-9 hónapos kurzuson van, annak van most 3 hét szabadsága. Sokan lementek a déli szigetre. Elég furcsa megélni a karácsonyt rövidgatyában, de amúgy nem olyan rossz. Itt, is mint mindenhol nagy a készülődés a karácsony előtt, sokan tartanak baráti összejövetelt a kertjükben, ilyenkor náluk ez a szokás, grilleznek kint a kertben, úgy, mint mi nyáron. Bár nekik ilyenkor hosszabb a szünet és ilyenkor mennek nyaralni is, általában kiürül a város és megtelnek a helyi nyaralóhelyek mindenhol. Persze mi is pont ilyenkor megyünk, mikor a legdrágább minden, de nekünk is most van 5 napunk egyben. Most van a csúcsszezon itt. Ma lefoglaltam egy autót öt napra és nekivágunk, de mi nem délre, hanem éjszakra megyünk, Bay of Islands, Poor Knights Island, Cape Regina, Stb. Kíváncsi leszek milyen lesz megszokni a vezetést, mivel itt jobb oldalon van a kormány a kocsiban. Majd alakul.

Az első nap Dec. 24

Reggel felkeltem és gyorsan elugrottam a plázába, hogy megnézzem a leveleimet indulás előtt, meg volt egy-két dolgom, amit el kellett intéznem, pl. venni egy hálózsákot. Mikor megnyitottam a levelező progit, sajnálattal tapasztaltam, hogy miután konfirmálták a bérautót, küldtek egy levelet, hogy sajnálattal közlik, de mégsem lesz a kért időpontban szabad autó. Mondom ez frankó, de ugye most nehéz máshonnan olcsó autót szerezni, mivel 24.e van ráadásul 11 óra, de mikor jöttem láttam egy autókölcsönzőt, az Avis-t, gondoltam elmegyek személyesen, oszt hátha lesz nekem valami olcsóság. A hölgy mosolyogva fogadott, elgyagyogtam, hogy mit akarok, ütögette a computerét, aztán mondta, hogy van szabad autó a kért 5 napra, mindennel együtt 700 Dodó, mondom magamban, ennek elment az esze. Udvariasan mondtam, hogy köszönöm, de nem élek a kihagyhatatlan lehetőséggel, de inkább nem kérem. Kiléptem az ajtón, hát mi történik megláttam a Herz autókölcsönzőt. Beléptem ismét elgagyogtam, hogy mi az igényem, már mondta is az adatokat, Toyota yaris full biztosítás, GPS, meg minden, 850 dodó. Mondom neki, hogy nálunk otthon ezért repülőt bérlek 5 napra, nem pedig egy kukorica morzsolót. Az ember meg erre annyit válaszolt, hogy Karácsony van és most minden dupla annyi. Mentem tovább, lementem arra a helyre, amit interneten foglaltam, hátha lesz valami, esetleg valami drágább autó, meg is találtam félórányi séta után, de mondták, hogy van, de az csak három napra. Aztán láttam, hogy a szomszéd is autókölcsönző, meg sorba az egész sor. Ekkora mázlim nem lehet gondoltam. Az első sikertelen, a második már 500 Dollárból kijött volna, de mondom, megnézem az utolsót is, és bejött. Egy sikerült bérelnie egy Nissan Primerát 370 Dodóért, mindennel együtt, igaz, hogy nem olyan volt, mint a Herz-nél, de ütött, kopott, de így utólag visszagondolva, jobb is hogy ez lett, mert olyan dzsindzsákon mentünk keresztül, meg a homokos tengerparton, hasítottunk ahová, bérautóval elvileg nem is lehet. 90 mérföld hosszú tengerpart, kb. 150 méter széles és olyan, mint a tükör. Üvöltöttünk az örömtől mikor mentünk rajta. De hát ez kell egy Magyar-Svájci delegációnak. Sokszor a GPS- nem is ismerte az utat, ahová behajtottunk, olyan poros erdei utakon hasítottunk, hogy a zárt csomagtartóba tiszta por volt minden csomagunk. De nekünk pont ez kellet, nem holmi unalmas turistaút. Sokszor órákon át hegyről le-föl jobbra forduló balra forduló, már kezdem megszédülni a sok szerpentintől, persze a GPS állandóan visított és mondta turn back balbal-bala, mi meg válaszoltunk mindig neki shut-up. A tájról nem is merek említést tenni, eszméletlen…

Mondtam az útitársamnak, még előtte, amúgy Ürsnek hívják, és Svájci, hogy intézze a szálláshelyeket én meg gondoskodom az autóról.

Az első este 24.-én Whangarei nevű városkában találtunk ilyen Back Packeres szállást, nem tudtam mit is jelent ez, de hamar rájöttem. Diákszállás hat fős ágyakkal közös konyha zuhanyzó meg minden.

Hát…. nem igen voltam ilyenekhez hozzá szokva, de kaland és kész gondoltam. Megérkezéskor mondta a nő, hogy pont két hely van, de különböző szobában. Persze Ürs egyből rávágta, hogy yess. Megkaptuk a kulcsokat, aztán bementem a szobába, ahol nem tartózkodott senki, de azt a kupit, ami ott volt, na, az igen…. Szépen feldobtam a táskámat az egyedüli szabad ágyra aztán irány a konyha. Egész jó volt. Szent estei menü: Hipermarketes saláta, ananász konzerv, meg egy bagett, persze húst elfelejtettem venni, de azért összeszorult a gyomrom, mikor az otthoni karácsonyi halászlére gondoltam, de hát, mondogattam magamba, ez kellett Giannie, most csak egyél. Na, jó azért jó volt.

Kiültünk a teraszra aztán beszélgettünk, közbe összekeveredtünk a többi emberkével, a vége az lett, hogy elmentünk együtt sörözni. Egy sör, két sör, három sör aztán ment az angol, mint az állat. Volt egy Dán, kettő angol, egy Indiai, egy Izraeli, meg Svájc, meg én. Ment a hazudozás mindenről, de jó volt, ráadásul karácsonyi élő zene volt mauri módra, persze mondanom sem kell, hogy velünk söpörték ki a termet éjjel egy körük. Este mikor visszamentem az izraelivel a kóterba, gondoltam érdekes lesz berontani a szobába, ahol 5 ismeretlen alszik, meg ráadásul józan sem vagyok tuti, hogy orra bukok a nagy rendetlenségbe, de aztán simán ment minden és ráadásul, az Izraeli szobatárs is volt. De reggel mikor felsírtam, mert nem tudtam aludni, akkor láttam, hogy a másik ágyon meg egy csaj fekszik, jaj, mondom, itt vegyesen vannak az emberek, jobban körül néztem, mert már világos volt, akkor látom, hogy egy másik is. Magamra húztam a takarót és fontolgattam, hogyan kéne megszöknöm a felső ágyról. Hát nem volt egyszerű, de megoldottam. A nők ráadásul indiaiak voltak huuu… Gyorsan lezuhanyoztam aztán irány a konyha, persze az emberemre még másfél órát vártam. Kajáltunk aztán elindultunk. Útközbe meglátogattunk egy vízesést, ami gyönyörű látványt varázsolt az erdőbe. Bár ez kicsinek mondható vízesés itt.

Dec. 25 Bay of Islands

Az érdekessége a helynek, hogy 144 szigetből áll, kicsik, nagyok. Igazából ezeket nem is lehet leírni, hogy milyenek. Kérdeztem Ürs-től, hogy erre a napra milyen meglepetést tartogat szállásügyileg.

Mondta, hogy természetesen Back Backer, Pahia városban, de jóóó gondoltam, újabb kaland. Igazából ez már egy nagyon felszerelt hely volt, és nagyon tetszett. De itt már kétágyas, saját zuhanyzós szobát kaptunk, mert csak ez volt, persze dupla annyiért, de én nem bántam. Az óceán 200 méterre volt. Fürödtünk, Jet-sky, meg minden, aztán vissza a szállásra mert éhesek voltunk és kaját kellett készíteni, ebédre. A Konyha nagyon jól fel volt szerelve, mint egy tankonyha, külön kis gázfőző szekciók. Rizst főztem magamnak, meg vettem még indulás előtt ilyen csirkeszószos konzervet, mert jól nézett ki a kép az elején,(csirkehusik figyelnek a szószban), persze azt már nem néztem, hogy csak sima szósz. Így a karácsonyi ebédem is hús nélkül zajlott, tasakos rizs illetve egy kínai szósz kíséretében. Persze Ürs csak röhögött rajta, kicsit már idegesített is vele, igazából nem volt nekem probléma. A házi néni mondta, hogy este sütögetés lesz és szívesen várnak minket is. Na, az már igen Grillezett királyhal, meg saláta, sütemény, meg minden Új-Zélandi módra, fantasztikus volt, persze rövid naciban. Aztán egy sör, két sör,…

A következő nap átmentünk egy másik helyre, persze ez is a Bay of Island-nál volt. Rassel nevű városkába.

Gondoltuk elmegyünk búvárkodni, a Knights szigetekre, ami világhírű búváros körökben, de mondtam, hogy nem merem bevállalni, mert márciusban berepedt a dobhártyám búvárkodás közben, bár nagyon sajnálom, mert hihetetlen jó dolog.

Így elterveztük, hogy megmásszuk a hegyeket, itt Új-Zélandon nagyon sok a hegy treck, leht, jókat túrázni. Összesen 7 órát gyalogoltunk összesen, hegyre fel aztán le árkon-bokron át, szakadék, patakok meg minden volt benne. Az elején Ürs mondja, hogy Ő nagy hegymászó otthon van a témában, majd ő megy elől. Mondom ok, mégis csak hegyi gyerek ott Svájcban. Kérdezi, hogy jó lesz a tempó, amit diktál, mert ezt így kell. Persze alig bírtam követni, de kiabáltam utána, hogy jó hát. Aztán csak mentünk, mentünk. néha utána szaladtam, de mindig lehagyott magához vett két botot, aztán azokkal vágtázott felfelé, mint egy mérgezett egér. Gondoltam menjen, nem fogok ezért megszakadni. Én meg a saját kis tempómban ügettem. Felértünk valami pihenőhöz láttam, hogy veri a víz, mint a parizert. Egy lélek nem volt az erdőben csak a kabócák duruzsolását lehetett hallani, sokszor kiértünk valami hegytetőre, ahol gyönyörű panoráma várt minket. De csak mentünk órákon át. Leértünk egy gyönyörű szép tengerpartra, ahol senki sem volt csak egy-két hajó az öbölben. Ebédeltünk aztán fürdés, pihenés. Gyönyörű volt, mint a filmeken. Aztán folytattuk az utunkat erdőkön, tisztásokon keresztül eszméletlen szép panoráma mellett, sokszor szakadékok mellett haladtunk, ahol semmilyen biztosíték nem volt. Aztán megint hegyről le és egy gyönyörű sziklákkal körülvett homokos tengerpart várt minket, körbe Erdőkkel.

Persze mondanom sem kell, hogy Ürs annyira kifáradt, hogy azt mondta, hogy nem mozdul, lefekszik egyet, így egyedül mentem fürödni. Mondtam magamba nesze neked gyors tempó. Az a jó ezekben a strandokban, hogy érintetlenek, mivel hogy eljusson valaki eddig, menni kell legalább 15 km-t, és nem nagyon jellemző hogy megteszik. Mert ide máshogy nem is lehet eljutni, esetleg valami hajóval. De jó volt, hogy teljesen egyedül vagyok álmaim strandján és nincsen senki csak egy fáradt Svájci hegymászó útitárs valahol vízszintes állapotban. Az Óceán 22 fokos körüli lehetett, 50 métert be kellett menni, hogy térdig érjen a víz legalább. Locsiztam egyet aztán mentünk tovább. Persze elég siralmas volt, mert Ürs úgy ment, mint egy betojt óvodás, ráadásul a vize is elfogyott, de odaadtam az enyémet, közbe mondogatta, hogy nincsen formába. Én mentem elől, de fél óránként bevártam, mindig mondta, hogy már csak 2 óra, 1 óra van vissza persze ömlött róla a víz. Szegényke fehér bőrű, és nem nagyon bírja a napot, így vastagon bekente magát valami krémmel, de ahogy izzadt, úgy nézett ki, mind, akit leöntöttek volna egy kancsó tejjel. Nekem nagyon tetszett, igazából mentem volna még csak hát nem lehetett. Vissza értünk a kocsihoz aztán kerestünk szállást. Egy Holiday parkban találtunk is egy kétágyas szobát, nagyon jó volt. Este főzés, tasakos rizs visli meg szósz, nem volt nagy szám, de betoltam. Aztán egy sör, meg még egy, jókat röhögtünk, arra lettünk figyelmesek, hogy veri a falat a szomszéd kalácsképű Mauri, hogy aludjunk már, persze folytattuk. Utána még lesétáltunk a partra. Mondtam Ürsnek, hogy holnap egy nagyobb trecket szeretnék árkon-bokron keresztül, de vérbe forogtak a szemei. Persze csak viccnek szántam. Másnap összeszedtük magunkat és elindultunk a leg északi pontra.

Cape Reingának nevezik, itt végződik Új-Zéland, és itt találkozik a Tasmán tenger és az Óceán.

Gyönyörű szép a hely, szakadékok, sziklák, felhők övezik. A legvégén található egy világítótorony.

Volt egy kijelölt túra útvonal, amelyen végigmentünk, nem igazán közlekedtek rajta, furcsa is volt, hát leírni nem lehet, csak annyit róla, hogy 10-20 cm-es ösvény a szikla tetején hosszan végig, az ösvénytől 10 cm-re, jobbra végig szakadék. Bevallom férfiasan, repülős létemre tele volt a nacim, mert hát nem 10 méteres szakadékok voltak, hanem, ha ledobsz egy kavicsot biztos csak 10 másodperc után ér vizet, és korlát az sehol.

De a látvány az leírhatatlan, rengeteg fotót sikerült készíteni, sokszor felhők kúsztak keresztül a hegygerincen, a szél persze erősen fújdogált, de kellemes volt még így, majdhogy nem viharos állapotában is. Pókmászásba kiültem egy szikla szélére, és onnan figyeltem, ahogy a hullámok verik lent, a partot, csodálatos élmény volt.

Visszafelé meglátogattunk egy sivatagos részt, ami olyan sok homokot tartalmaz, ameddig a szem ellát. A sivatagi homokról deszkákkal csúszkáltak hason, hatalmas nagy homok hegyek voltan, nehezen megmásztunk egyet, a tetején olyan erősen fújt a szél, hogy alig tudtam visszafordulni, mert olyan erővel hordta a szél a homokot, hogy a lábam szárát erősen csípte. Persze mindenünk tiszta homok lett a fotó kamera nem is akar azóta működni úgy tele ment homokkal.

A Következő rész a nyugati parton a Ninety-Mile Beach volt. Ami annyit jelent, hogy egy egyenes partszakasz 90 mérföldön keresztül és baromi széles és tükör sima. Lehet autókkal közlekedni rajta, csak ajánlott a négy kerék meghajtás. Persze nekünk nem volt, de ez nem azt jelent, hogy nem mentünk rajta, annak ellenére, hogy az autókölcsönzők nem engedik a Ninety BeachetJ.

Eszméletlen… csak az a baj, hogy a kamera nem működött a sok homok miatt így csak a telefonnal tudtam képet készíteni. Eszmélete len egy tükör sima homokos tengerparton autóval közlekedni.

Mikor rajta hasítottunk, örült visításba kezdtünk az örömtől, annyira jó volt. A kocsin lévő por, átváltott homokra, de nem foglalkoztunk vele. Ja meg persze fürödtünk is, volt rá elég hely.

A legnagyobb bajt az jelentette, hogy 18 óra lett és nem volt szállásunk. Bár itt nem nagy vaszisz, találni, mivel van egy 1500 oldalas ingyen elérhető könyv, amiben szálláslehetőségek tömkelege van.

Fellapoztuk és mentünk sorba, de sajnos minden tele volt, mivel itt most van a nyári szünet és minden helybéli most nyaral. Nagy nehezen találtunk egyet, bár nem volt olcsó, mert hotel, volt és ez volt az egyetlen szabad szobájuk. Ürs kérdezte tőlem, hogy yes, or no or maybe, miután a portásból sikerült kihúzni a szoba árát. Hozzá teszem puccos hotel volt, de fél 10 volt, így mondtam ok.

A hajam meg a táskám tele volt homokkal, nagyon időszerű lett volna a zuhanyzás, így nem foglalkoztam az árral. A szobában elkezdtünk vacsorázni megettünk minden maradékot, persze én halkonzervet, amit utána egész éjjel szagolnunk kellett. Persze a maradék sört is elpusztítottuk.

Másnap borús reggelre ébredtünk és elindultunk, a következő utunk, egy nemzeti parkba vezetett, ahol megtekintettük, az állítólagos legnagyobb fákat, ami a világon létezik. Az út nagyon szerpentines volt, mint mindig, elég fárasztó hosszú ideig, de szép a táj, csak szakadt az eső közben. A fákhoz volt egy kijelölt, kiépített ösvény, amin végigmentünk, persze szakadt az eső, de nem jelentett problémát, kifejezetten élveztem a sűrű erdőben az eső zaját. Persze papucsban meg rövidnaciban. Volt több fa is, bár némely nagyon öreg több 100 évesek lehettek, az átmérőjük, olyan 10-15 méter lehetett a száránál és hatalmasan magasak voltak. Az utunk következő állomása a Baybalylis Beach volt, ahol nem sikerült szállást találni, az eső meg csak szakadt, lementünk a partra, ahol hatalmas hullámok fogadtak minket, úgy döntöttünk, hogy 130 kilométerre vagyunk Aucklendtől, így Muriway Beach érintésével megyünk haza. Összesen 1600 Km-t autóztunk. A jobb oldali vezetés nem okozott különösebb problémát, az első 100 kilométeren meg lehet szokni, de azért koncentrálni kellet, nehogy áttévedjen az ember megszokásból a másik oldalra. Néha egymásra kiabáltunk, hogy Keep left. Normen hatalmas nagy adag kaját rakott elém, amit egyből befaltam este. Igazából több minden történt, de hirtelen nem jut eszembe minden, ami az 5 nap alatt történt. Másnap reggel pedig visszavittem az autót a kölcsönzőbe. A benzin 270 Ft körül mozog itt, tehát olcsóbb, mint otthon.

A legközelebbi útvonal, valószínűleg a Tongaríno Nemzeti Park lesz, illetve Rotoura, és Coramandel. A képek minőségét, egy kicsit le kell butítani, hogy könnyen fel tudjam tölteni.

Ja, az e-mail címem: giannie01@gmail.com