Kedves Mindenki!

A karácsony előtti héten nem történt velem semmi érdekes, szépen eljártam iskolában, persze most kevesebben vagyunk, mert akik 6-9 hónapos kurzuson van, annak van most 3 hét szabadsága. Sokan lementek a déli szigetre. Elég furcsa megélni a karácsonyt rövidgatyában, de amúgy nem olyan rossz. Itt, is mint mindenhol nagy a készülődés a karácsony előtt, sokan tartanak baráti összejövetelt a kertjükben, ilyenkor náluk ez a szokás, grilleznek kint a kertben, úgy, mint mi nyáron. Bár nekik ilyenkor hosszabb a szünet és ilyenkor mennek nyaralni is, általában kiürül a város és megtelnek a helyi nyaralóhelyek mindenhol. Persze mi is pont ilyenkor megyünk, mikor a legdrágább minden, de nekünk is most van 5 napunk egyben. Most van a csúcsszezon itt. Ma lefoglaltam egy autót öt napra és nekivágunk, de mi nem délre, hanem éjszakra megyünk, Bay of Islands, Poor Knights Island, Cape Regina, Stb. Kíváncsi leszek milyen lesz megszokni a vezetést, mivel itt jobb oldalon van a kormány a kocsiban. Majd alakul.

Az első nap Dec. 24

Reggel felkeltem és gyorsan elugrottam a plázába, hogy megnézzem a leveleimet indulás előtt, meg volt egy-két dolgom, amit el kellett intéznem, pl. venni egy hálózsákot. Mikor megnyitottam a levelező progit, sajnálattal tapasztaltam, hogy miután konfirmálták a bérautót, küldtek egy levelet, hogy sajnálattal közlik, de mégsem lesz a kért időpontban szabad autó. Mondom ez frankó, de ugye most nehéz máshonnan olcsó autót szerezni, mivel 24.e van ráadásul 11 óra, de mikor jöttem láttam egy autókölcsönzőt, az Avis-t, gondoltam elmegyek személyesen, oszt hátha lesz nekem valami olcsóság. A hölgy mosolyogva fogadott, elgyagyogtam, hogy mit akarok, ütögette a computerét, aztán mondta, hogy van szabad autó a kért 5 napra, mindennel együtt 700 Dodó, mondom magamban, ennek elment az esze. Udvariasan mondtam, hogy köszönöm, de nem élek a kihagyhatatlan lehetőséggel, de inkább nem kérem. Kiléptem az ajtón, hát mi történik megláttam a Herz autókölcsönzőt. Beléptem ismét elgagyogtam, hogy mi az igényem, már mondta is az adatokat, Toyota yaris full biztosítás, GPS, meg minden, 850 dodó. Mondom neki, hogy nálunk otthon ezért repülőt bérlek 5 napra, nem pedig egy kukorica morzsolót. Az ember meg erre annyit válaszolt, hogy Karácsony van és most minden dupla annyi. Mentem tovább, lementem arra a helyre, amit interneten foglaltam, hátha lesz valami, esetleg valami drágább autó, meg is találtam félórányi séta után, de mondták, hogy van, de az csak három napra. Aztán láttam, hogy a szomszéd is autókölcsönző, meg sorba az egész sor. Ekkora mázlim nem lehet gondoltam. Az első sikertelen, a második már 500 Dollárból kijött volna, de mondom, megnézem az utolsót is, és bejött. Egy sikerült bérelnie egy Nissan Primerát 370 Dodóért, mindennel együtt, igaz, hogy nem olyan volt, mint a Herz-nél, de ütött, kopott, de így utólag visszagondolva, jobb is hogy ez lett, mert olyan dzsindzsákon mentünk keresztül, meg a homokos tengerparton, hasítottunk ahová, bérautóval elvileg nem is lehet. 90 mérföld hosszú tengerpart, kb. 150 méter széles és olyan, mint a tükör. Üvöltöttünk az örömtől mikor mentünk rajta. De hát ez kell egy Magyar-Svájci delegációnak. Sokszor a GPS- nem is ismerte az utat, ahová behajtottunk, olyan poros erdei utakon hasítottunk, hogy a zárt csomagtartóba tiszta por volt minden csomagunk. De nekünk pont ez kellet, nem holmi unalmas turistaút. Sokszor órákon át hegyről le-föl jobbra forduló balra forduló, már kezdem megszédülni a sok szerpentintől, persze a GPS állandóan visított és mondta turn back balbal-bala, mi meg válaszoltunk mindig neki shut-up. A tájról nem is merek említést tenni, eszméletlen…

Mondtam az útitársamnak, még előtte, amúgy Ürsnek hívják, és Svájci, hogy intézze a szálláshelyeket én meg gondoskodom az autóról.

Az első este 24.-én Whangarei nevű városkában találtunk ilyen Back Packeres szállást, nem tudtam mit is jelent ez, de hamar rájöttem. Diákszállás hat fős ágyakkal közös konyha zuhanyzó meg minden.

Hát…. nem igen voltam ilyenekhez hozzá szokva, de kaland és kész gondoltam. Megérkezéskor mondta a nő, hogy pont két hely van, de különböző szobában. Persze Ürs egyből rávágta, hogy yess. Megkaptuk a kulcsokat, aztán bementem a szobába, ahol nem tartózkodott senki, de azt a kupit, ami ott volt, na, az igen…. Szépen feldobtam a táskámat az egyedüli szabad ágyra aztán irány a konyha. Egész jó volt. Szent estei menü: Hipermarketes saláta, ananász konzerv, meg egy bagett, persze húst elfelejtettem venni, de azért összeszorult a gyomrom, mikor az otthoni karácsonyi halászlére gondoltam, de hát, mondogattam magamba, ez kellett Giannie, most csak egyél. Na, jó azért jó volt.

Kiültünk a teraszra aztán beszélgettünk, közbe összekeveredtünk a többi emberkével, a vége az lett, hogy elmentünk együtt sörözni. Egy sör, két sör, három sör aztán ment az angol, mint az állat. Volt egy Dán, kettő angol, egy Indiai, egy Izraeli, meg Svájc, meg én. Ment a hazudozás mindenről, de jó volt, ráadásul karácsonyi élő zene volt mauri módra, persze mondanom sem kell, hogy velünk söpörték ki a termet éjjel egy körük. Este mikor visszamentem az izraelivel a kóterba, gondoltam érdekes lesz berontani a szobába, ahol 5 ismeretlen alszik, meg ráadásul józan sem vagyok tuti, hogy orra bukok a nagy rendetlenségbe, de aztán simán ment minden és ráadásul, az Izraeli szobatárs is volt. De reggel mikor felsírtam, mert nem tudtam aludni, akkor láttam, hogy a másik ágyon meg egy csaj fekszik, jaj, mondom, itt vegyesen vannak az emberek, jobban körül néztem, mert már világos volt, akkor látom, hogy egy másik is. Magamra húztam a takarót és fontolgattam, hogyan kéne megszöknöm a felső ágyról. Hát nem volt egyszerű, de megoldottam. A nők ráadásul indiaiak voltak huuu… Gyorsan lezuhanyoztam aztán irány a konyha, persze az emberemre még másfél órát vártam. Kajáltunk aztán elindultunk. Útközbe meglátogattunk egy vízesést, ami gyönyörű látványt varázsolt az erdőbe. Bár ez kicsinek mondható vízesés itt.

Dec. 25 Bay of Islands

Az érdekessége a helynek, hogy 144 szigetből áll, kicsik, nagyok. Igazából ezeket nem is lehet leírni, hogy milyenek. Kérdeztem Ürs-től, hogy erre a napra milyen meglepetést tartogat szállásügyileg.

Mondta, hogy természetesen Back Backer, Pahia városban, de jóóó gondoltam, újabb kaland. Igazából ez már egy nagyon felszerelt hely volt, és nagyon tetszett. De itt már kétágyas, saját zuhanyzós szobát kaptunk, mert csak ez volt, persze dupla annyiért, de én nem bántam. Az óceán 200 méterre volt. Fürödtünk, Jet-sky, meg minden, aztán vissza a szállásra mert éhesek voltunk és kaját kellett készíteni, ebédre. A Konyha nagyon jól fel volt szerelve, mint egy tankonyha, külön kis gázfőző szekciók. Rizst főztem magamnak, meg vettem még indulás előtt ilyen csirkeszószos konzervet, mert jól nézett ki a kép az elején,(csirkehusik figyelnek a szószban), persze azt már nem néztem, hogy csak sima szósz. Így a karácsonyi ebédem is hús nélkül zajlott, tasakos rizs illetve egy kínai szósz kíséretében. Persze Ürs csak röhögött rajta, kicsit már idegesített is vele, igazából nem volt nekem probléma. A házi néni mondta, hogy este sütögetés lesz és szívesen várnak minket is. Na, az már igen Grillezett királyhal, meg saláta, sütemény, meg minden Új-Zélandi módra, fantasztikus volt, persze rövid naciban. Aztán egy sör, két sör,…

A következő nap átmentünk egy másik helyre, persze ez is a Bay of Island-nál volt. Rassel nevű városkába.

Gondoltuk elmegyünk búvárkodni, a Knights szigetekre, ami világhírű búváros körökben, de mondtam, hogy nem merem bevállalni, mert márciusban berepedt a dobhártyám búvárkodás közben, bár nagyon sajnálom, mert hihetetlen jó dolog.

Így elterveztük, hogy megmásszuk a hegyeket, itt Új-Zélandon nagyon sok a hegy treck, leht, jókat túrázni. Összesen 7 órát gyalogoltunk összesen, hegyre fel aztán le árkon-bokron át, szakadék, patakok meg minden volt benne. Az elején Ürs mondja, hogy Ő nagy hegymászó otthon van a témában, majd ő megy elől. Mondom ok, mégis csak hegyi gyerek ott Svájcban. Kérdezi, hogy jó lesz a tempó, amit diktál, mert ezt így kell. Persze alig bírtam követni, de kiabáltam utána, hogy jó hát. Aztán csak mentünk, mentünk. néha utána szaladtam, de mindig lehagyott magához vett két botot, aztán azokkal vágtázott felfelé, mint egy mérgezett egér. Gondoltam menjen, nem fogok ezért megszakadni. Én meg a saját kis tempómban ügettem. Felértünk valami pihenőhöz láttam, hogy veri a víz, mint a parizert. Egy lélek nem volt az erdőben csak a kabócák duruzsolását lehetett hallani, sokszor kiértünk valami hegytetőre, ahol gyönyörű panoráma várt minket. De csak mentünk órákon át. Leértünk egy gyönyörű szép tengerpartra, ahol senki sem volt csak egy-két hajó az öbölben. Ebédeltünk aztán fürdés, pihenés. Gyönyörű volt, mint a filmeken. Aztán folytattuk az utunkat erdőkön, tisztásokon keresztül eszméletlen szép panoráma mellett, sokszor szakadékok mellett haladtunk, ahol semmilyen biztosíték nem volt. Aztán megint hegyről le és egy gyönyörű sziklákkal körülvett homokos tengerpart várt minket, körbe Erdőkkel.

Persze mondanom sem kell, hogy Ürs annyira kifáradt, hogy azt mondta, hogy nem mozdul, lefekszik egyet, így egyedül mentem fürödni. Mondtam magamba nesze neked gyors tempó. Az a jó ezekben a strandokban, hogy érintetlenek, mivel hogy eljusson valaki eddig, menni kell legalább 15 km-t, és nem nagyon jellemző hogy megteszik. Mert ide máshogy nem is lehet eljutni, esetleg valami hajóval. De jó volt, hogy teljesen egyedül vagyok álmaim strandján és nincsen senki csak egy fáradt Svájci hegymászó útitárs valahol vízszintes állapotban. Az Óceán 22 fokos körüli lehetett, 50 métert be kellett menni, hogy térdig érjen a víz legalább. Locsiztam egyet aztán mentünk tovább. Persze elég siralmas volt, mert Ürs úgy ment, mint egy betojt óvodás, ráadásul a vize is elfogyott, de odaadtam az enyémet, közbe mondogatta, hogy nincsen formába. Én mentem elől, de fél óránként bevártam, mindig mondta, hogy már csak 2 óra, 1 óra van vissza persze ömlött róla a víz. Szegényke fehér bőrű, és nem nagyon bírja a napot, így vastagon bekente magát valami krémmel, de ahogy izzadt, úgy nézett ki, mind, akit leöntöttek volna egy kancsó tejjel. Nekem nagyon tetszett, igazából mentem volna még csak hát nem lehetett. Vissza értünk a kocsihoz aztán kerestünk szállást. Egy Holiday parkban találtunk is egy kétágyas szobát, nagyon jó volt. Este főzés, tasakos rizs visli meg szósz, nem volt nagy szám, de betoltam. Aztán egy sör, meg még egy, jókat röhögtünk, arra lettünk figyelmesek, hogy veri a falat a szomszéd kalácsképű Mauri, hogy aludjunk már, persze folytattuk. Utána még lesétáltunk a partra. Mondtam Ürsnek, hogy holnap egy nagyobb trecket szeretnék árkon-bokron keresztül, de vérbe forogtak a szemei. Persze csak viccnek szántam. Másnap összeszedtük magunkat és elindultunk a leg északi pontra.

Cape Reingának nevezik, itt végződik Új-Zéland, és itt találkozik a Tasmán tenger és az Óceán.

Gyönyörű szép a hely, szakadékok, sziklák, felhők övezik. A legvégén található egy világítótorony.

Volt egy kijelölt túra útvonal, amelyen végigmentünk, nem igazán közlekedtek rajta, furcsa is volt, hát leírni nem lehet, csak annyit róla, hogy 10-20 cm-es ösvény a szikla tetején hosszan végig, az ösvénytől 10 cm-re, jobbra végig szakadék. Bevallom férfiasan, repülős létemre tele volt a nacim, mert hát nem 10 méteres szakadékok voltak, hanem, ha ledobsz egy kavicsot biztos csak 10 másodperc után ér vizet, és korlát az sehol.

De a látvány az leírhatatlan, rengeteg fotót sikerült készíteni, sokszor felhők kúsztak keresztül a hegygerincen, a szél persze erősen fújdogált, de kellemes volt még így, majdhogy nem viharos állapotában is. Pókmászásba kiültem egy szikla szélére, és onnan figyeltem, ahogy a hullámok verik lent, a partot, csodálatos élmény volt.

Visszafelé meglátogattunk egy sivatagos részt, ami olyan sok homokot tartalmaz, ameddig a szem ellát. A sivatagi homokról deszkákkal csúszkáltak hason, hatalmas nagy homok hegyek voltan, nehezen megmásztunk egyet, a tetején olyan erősen fújt a szél, hogy alig tudtam visszafordulni, mert olyan erővel hordta a szél a homokot, hogy a lábam szárát erősen csípte. Persze mindenünk tiszta homok lett a fotó kamera nem is akar azóta működni úgy tele ment homokkal.

A Következő rész a nyugati parton a Ninety-Mile Beach volt. Ami annyit jelent, hogy egy egyenes partszakasz 90 mérföldön keresztül és baromi széles és tükör sima. Lehet autókkal közlekedni rajta, csak ajánlott a négy kerék meghajtás. Persze nekünk nem volt, de ez nem azt jelent, hogy nem mentünk rajta, annak ellenére, hogy az autókölcsönzők nem engedik a Ninety BeachetJ.

Eszméletlen… csak az a baj, hogy a kamera nem működött a sok homok miatt így csak a telefonnal tudtam képet készíteni. Eszmélete len egy tükör sima homokos tengerparton autóval közlekedni.

Mikor rajta hasítottunk, örült visításba kezdtünk az örömtől, annyira jó volt. A kocsin lévő por, átváltott homokra, de nem foglalkoztunk vele. Ja meg persze fürödtünk is, volt rá elég hely.

A legnagyobb bajt az jelentette, hogy 18 óra lett és nem volt szállásunk. Bár itt nem nagy vaszisz, találni, mivel van egy 1500 oldalas ingyen elérhető könyv, amiben szálláslehetőségek tömkelege van.

Fellapoztuk és mentünk sorba, de sajnos minden tele volt, mivel itt most van a nyári szünet és minden helybéli most nyaral. Nagy nehezen találtunk egyet, bár nem volt olcsó, mert hotel, volt és ez volt az egyetlen szabad szobájuk. Ürs kérdezte tőlem, hogy yes, or no or maybe, miután a portásból sikerült kihúzni a szoba árát. Hozzá teszem puccos hotel volt, de fél 10 volt, így mondtam ok.

A hajam meg a táskám tele volt homokkal, nagyon időszerű lett volna a zuhanyzás, így nem foglalkoztam az árral. A szobában elkezdtünk vacsorázni megettünk minden maradékot, persze én halkonzervet, amit utána egész éjjel szagolnunk kellett. Persze a maradék sört is elpusztítottuk.

Másnap borús reggelre ébredtünk és elindultunk, a következő utunk, egy nemzeti parkba vezetett, ahol megtekintettük, az állítólagos legnagyobb fákat, ami a világon létezik. Az út nagyon szerpentines volt, mint mindig, elég fárasztó hosszú ideig, de szép a táj, csak szakadt az eső közben. A fákhoz volt egy kijelölt, kiépített ösvény, amin végigmentünk, persze szakadt az eső, de nem jelentett problémát, kifejezetten élveztem a sűrű erdőben az eső zaját. Persze papucsban meg rövidnaciban. Volt több fa is, bár némely nagyon öreg több 100 évesek lehettek, az átmérőjük, olyan 10-15 méter lehetett a száránál és hatalmasan magasak voltak. Az utunk következő állomása a Baybalylis Beach volt, ahol nem sikerült szállást találni, az eső meg csak szakadt, lementünk a partra, ahol hatalmas hullámok fogadtak minket, úgy döntöttünk, hogy 130 kilométerre vagyunk Aucklendtől, így Muriway Beach érintésével megyünk haza. Összesen 1600 Km-t autóztunk. A jobb oldali vezetés nem okozott különösebb problémát, az első 100 kilométeren meg lehet szokni, de azért koncentrálni kellet, nehogy áttévedjen az ember megszokásból a másik oldalra. Néha egymásra kiabáltunk, hogy Keep left. Normen hatalmas nagy adag kaját rakott elém, amit egyből befaltam este. Igazából több minden történt, de hirtelen nem jut eszembe minden, ami az 5 nap alatt történt. Másnap reggel pedig visszavittem az autót a kölcsönzőbe. A benzin 270 Ft körül mozog itt, tehát olcsóbb, mint otthon.

A legközelebbi útvonal, valószínűleg a Tongaríno Nemzeti Park lesz, illetve Rotoura, és Coramandel. A képek minőségét, egy kicsit le kell butítani, hogy könnyen fel tudjam tölteni.

Ja, az e-mail címem: giannie01@gmail.com

2010.12.19

elfelejtettem mondani, hogy bocs mindenkinek a helyesírási hibákért!

A suli.

Most, hogy csoportot váltottam, más lett a tanárom, ugyan sajnálom Lonnyt, mert nagyon jó tanár, de az új tanárt Bryannak hívják, elég vicces fazon szét röhögöm magam az órán. Olyan 38-40 éves lehet, szőke, tetoválásokkal a kezén, mind a két fülében karika, úgy néz ki mit egy rock zenekarba a basszus gitáros, az ember ki nem nézné, hogy tanár. Egész órán poénkodik. Múltkor megcsinálta azt, hogy kiadta a munkát és kiment, egy percre rá leoltotta a villanyt és mint egy őrült beszaladt torkaszakadtából üvöltve, mint egy yeti, a sok ferde csak úgy visított, mint egy mangalica, úgy megijedtek, persze mi nevettünk, mert nem teljesen normális, ugye hát felnőtt kurzusról van mégis szó, ezután leült a székre és nézett. A szomszédos teremből persze átjött a nyugdíjas tanár néni, hogy úgy hallotta, hogy nagy baj van. Bryan meg csak rázta a fejét, hogy itt az égvilágon semmi nem történt, és különben is, mi nem hallottunk semmit. Alig bírtam röhögés nélkül, amíg kiment a tanárnő. Az órákon nagyon sok a kóperatív munka, ami azt jelenti, hogy feladatokat adnak, felosztanak 2-3-4 es csoportokban és elő kell adni, mindig megmondják, hogy mit. Valamikor egy kép alapján kell valami párbeszédet kitalálni a társammal, de nehezítik még úgy is, hogy csak negatív dolog lehet, vagy pozitívot. Persze nem kis kabaré szokott ezekből fakadni. Az ember nem tud megbújni, hogy leoktatják az anyagot úgy is, aztán megyünk haza, hanem nekem legalább is rendesen kell figyelni, hogy megértsem a dolgokat, mert állandóan mindenki szerepel, így nem tud lapítani senki. Az osztályban 14 en vagyunk ennek a 70%-az ázsiai eredetű emberke, persze mindig van hiányzó. Az ázsiaiak igazából kedvesek, bár én nehezem értem meg őket a furcsa akcentusuk miatt, nem is hadarnak, hanem makognak. Ha egy ázsiai elkezd hadarni angolul az olyan, mint, japánul beszélne.

De amúgy jó fejek!

Ma beszélgettem a Svájci gyerekkel és mondta milyen messze lakik, és hogy még reggelit sem kap, az utazása az iskolába, minden nap 10$-ba kerül neki. Hú, elgondoltam nekem milyen mákom van, hogy a Nomennél lakok, aki most is miközben írok, süti nekem roston a csibét, meg a padlizsánt meg vágja a salátát.

Nagyon komolyan adja elő, igazából ez a hobbija.

Ja, nem is mondtam, hogy milyen érdekes a pénz itt, mivel nem papírból van, hanem műanyagból. Próbáltam eltépni egyet, de nem tudtam, de akár ki is mosható, nem történik vele semmi.

Ma nekiálltam osztani, szorozni, meg egész nap az interneten kutakodtam, hogy kéne bérelni egy autót, de rövidtávra, vagyis kevesebb, mint 7 napra nagyon drágára jönne ki, bár az árak hasonlóak, mint nálunk. Találtam egy autókölcsönzőt, aki azt hirdette, hogy lehetőség van Christchurchből Aucklandba 57$/nap helyett 5$/nap-ért. Nem nagyon értettem, hogyan lehet ez, de ugye csak erre az irányra érvényes ez. Sok turista megérkezik, Aucklandbe bérel egy autót aztán irány dél, ott meg ledobja aztán nincs, aki visszavigye, na, majd énJ. 1600 Km nemzeti parkokon keresztül. Már tervezem.

Nomennel nagyon meg vagyok elégedve, ma bélszínt dobott elém vacsorakor friss vegyes zöldséggel párolva, meg sült steak krumplival. Utána egy csoki parfé, friss eperrel ezt leöblítettem valami NZ vörösborral, oszt elégedett voltam. Beültem a Plazma tv elé aztán csak néztem ki a fejemből, úgy néztem ki, mint aki értené, mit hadarnak a tévében.

Ma 2010.12.19

Sütöttem ma tojásrántottát, reggelire kettőnknek, mert Luic lement a déli szigetre 2,5 hétre, és csak az öreggel ketten vagyunk. Sajnos az eső már négy napja csak esik folyamatosan, hideg ugyan nincsen, de egy kicsit már unom. Norman reggeli után kérdezte mit csinálok ma, én meg mondtam tekintettel az esőre semmit, erre azt mondta elmegyünk kirándulni a Muriwai Regional Parkba, ami nyugati parton van a Tasman tenger mossa a partjait. Bevallóm őszintén nem tudtam, hol is van, de nem volt messze Aucklandtól 45 km. Az úton nagyon sok birkát láttam, azt mondták, hogy délen még több van. Persze mondanom sem kell, hogy az eső szakadt elejétől a végéig. De rövidgatya volt rajtam, mert nem volt hideg.

Megérkezéskor csak néztem, milyen érdekes hely ez. A képek magukért beszélnek…

A zuhogó eső ellenére sok szörfös próbálkozott meglovagolni egy-egy hullámot, aránylag sokan voltak. Az alsó sziklára kiállva alulról a felcsapó hullám teljesen beterített, csurom víz lettem, de nem bántam igazából, Normen meg az angolos stílusában nevetett rajtam. Bár ő is tiszta víz lett az esőtől. A zsebemben lévő pénz teljesen elázott, de annak nem számít úgysem.

Igazából azt vettem észre, hogy itt az égvilágon senkit sem érdekel, hogy esik az eső, mindenki csurom víz, ez a normális ilyenkor. A part nem igazán fehér homok itt, mert vulkánikus terület ez, persze máshol van olyan is. Az Auckland Regional Parkban összesen 46 vulkán található. Végigmásztunk a lávafolyamon,aztán fel a dombra, eszméletlen szép erre felé minden, a hegyről zuhatagként folyik az esővíz.

Auckland

Az utazás

A reggeli indulás kicsit nehézkes volt mivel nagyon sok hó esett, de megoldódott, mert az autópálya már csak vizes volt. Az utazás nagyon hosszú és nagyon fárasztó, bár így visszagondolva eltelt gyorsan.

A Malévon Budapest és Párizs között gyorsan eltelt az idő, mivel a pilóta fülkében kellett végig ülnöm. Fantasztikus élmény volt. A Párizsi átszállásnál 5 órám volt, ami elég sok, mert hamar átjutottam a 2A terminálba, így sokat kellett ücsörögnöm. Sikeresen elindultunk másfél órás késéssel, Párizsból Hong Kongba. A késés egyrészt a jégtelenítésből adódott, bár jó volt látni. (Nem olyan, mint nálunk, nem is folytatom...) Az úton semmi érdekes nem volt, kétszer volt kaja, aztán pihenő kicsit untam az utolsó három órát bele sem mertem gondolni, hogy 9,5 van még vissza. Hong Kong nagyon jól nézett ki felülről, a pálya vége víz volt, szinte a vízfelületre lebegtetett rá a pilóta mielőtt földet értünk a 340-vel. A következő gép a Jumbó Jet volt B747. Hát jó nagy monstrum, jó sok futás kellett neki teltházzal, hogy eljöjjön a földtől, mit ne mondjak elég hangos belül, legalább is az Airbus után. A repülés ennyi idő után már nem okozott különösen nagy élményt alig vártam, hogy leszálljunk.

Új-Zéland

Már a repülőn jelezték egy kisfilmmel, hogy mire készüljünk, leszállás után mivel van náluk egy olyan rendszer, amit úgy hívnak, hogy Bió Security. Már a repülőn ki kellett tölteni egy formulát, ami mindenre kiterjedt, mind pl. milyen országokba voltunk az elmúlt 12 hónapban, meg miket hozunk, meg szinte mindent. Az országba való belépés gond nélkül tellett megkérdezte a nő, hogy miért jött NZ? Meg kérte a meghívó t, repülőjegyet, de mikor látta, hogy veszem elő intett, hogy mehetek. Aztán jött a csomag, ami szerencsés módon megérkezett, bár sokat kellett várni rá annyi csomag volt. Persze a neheze ez után következett. Már ahogy közeledtem a hely felé táblák jelezték, meg kukák voltak és rá volt írva, hogy ha gondolod, még kidobhatod, ha nem 400 NZ dollártól felfelé lehet bírságra számítani. Minden rendes országba a repülőre szállás előtt világítják át a csomagot, hát itt leszállás után mindenki egyenként ment vizsgálatra a kis papírjával a kezében, amit a repülőn töltöttünk. Az előttem lévőnek pl. le kellett venni a bakancsát nézegették, hogy nem sáros e meg sok embernek pakolták szét a csomagját, főleg élelmiszer után kutattak, bár ahogy néztem inkább az indiaiakat meg az ilyen furcsább népeket macerálták. Velem nem igen foglalkoztak, már kezdem beleélni magam, hogy pakolni fogok, de nem kellett. Aztán az érkezési váróban megtaláltam a nevem egy kinyomtatott papíron és oda mentem, Rengetek táblás emberke volt, de egyik sem az, aki rám várt, bár a pultnál ki volt írva a nevem, aztán rám talált, rendes volt, amúgy Holland nemzetiségű mondta, hogy várunk még két diákot aztán mehetünk, persze mondanom se kell, hogy mandulák voltak.Szerencsésen eljutatott a szállásra, ami végül is nem olyan rossz. Egy nyugdíjas bácsi, volt rendezett ház kert meg macska meg minden, na, gondoltam éhen fogok itt dögleni, mert, hogy nem lesz itt rendes kaja az biztos, gondoltam én. Tévedtem nagyon jól és változatosan főz, amúgy Normannak hívják, bár a reggeli müzlikből sok lesz három hónap után az biztos. A szobatársam egy Francia gyerek Luick 24 éves és két hónapja van itt és összesen kilenc hónapig marad. Rendes, csöndes visszahúzódó, szerencsém van vele. Szerencsére nem Ázsiai!!! Az akcentusán ki lehet találni, hogy Franci.

Auckland

Hát elég érdekes város, bár hasonlít egy európai városhoz, de ennek ellenére Polinézia legnagyobb városa, a legfőbb látni való a Sky Tower, ami a belváros közepén van, de van elég sok minden mellette, nagyon sok program lehetőség van a turistáknak. Minden fordítottan van, mint nálunk, olyan, mint Anglia. Bár elkezdem bejárni gyalogosan, de nem sokra jutottam, mert dombról föl, aztán le és nagyon elfárad az ember, tiszta izomlázam lett tőle. Az időjárásra nincsen panasz, ugyan fújdogál, mindig a szél mégsem lehet hidegnek érezni, olyan június eleinek felel meg a mostani időjárás, de melegebb lesz, mivel most kezdődik itt a nyár. Hát sorry…. Hétvégén több időm lesz, és jobban belemélyedek a városba. Csináltam egy két képet, az elején látható

EF International Language School

Az első nap megtörtént az adminisztráció, volt egy rövid beszélgetés igazából nem okozott nagyobb gondot, mert gyagyaságokat kérdeztek, aztán az igazgató monda el a szabályokat meg a mondandóját 11 új diák volt összesen. ki kellett tölteni, meg aláírni egy pár doksit, pl. kit értesítsenek, ha baj van meg rendszabályok stb.

Ezután az új tanulókat elvitte a szabadidős koordinátor a városba körülnézni. Mondta mit hol lehet, mi merre van meg ilyenek. Sajnos jobb csoportba kerültem, mint azt gondoltam, mivel a nyelvtanom szerintem nem annyira jó, mint azt ők gondolják, és ma rá is jöttem, hogy nem itt van a helyem. Óra után mondtam is a tanárnak, hogy mennék lentebb (van önkritika), de azt mondta, hogy várjak vele, mert rá kell hangolódnom még az itteni dolgokra aztán, meglátjuk, persze én erősködtem, hogy az óra felét nem értem, így nincs mit várni. Mondta, hogy segít, mindenbe holnap keressem meg 10:10 kor. Amúgy nagyon rendes igazi Mauri, Lonny Levi-nek hívják. Úgy néznek ki, mint egy néger- kínai-indián keverék, és nem kis darab. A diákok elég változatosak nagyon sok az ázsiai bár ezekkel nincsen gond nem sok vizet zavarnak, és nem kínaiak, hanem japánok. Van egy-két mexikói idióta, aki nem tud viselkedni, bár ezek a filmeken is mindig a rosszfiú szerepét kapják. Az iskolába minden nap gyalog megyek-jövök, persze a haza utat mindig kerülővel teszem 2,1 Km, úgyhogy megvan bőven a kilométer, a futást már nem nagyon kívánom. Ráadásul elég dimbes-dombos a vidék. Nagyon fura, hogy világos van még kilenckor este. A bioritmusom még nem teljes, mivel tegnap éjszaka is kettőkor kipattant a szemem és nem volt igazi alvás utána, és reggelig nyomtam az orsókat az ágyban káromkodással fűszerezve persze, de alakul már. Norman pizzát gyártott nekünk zöldsalátával, nagyon jó volt minden.
Az oktatás elég érdekes, nem olyan mind otthon, sokszor fel kell pattanni a székről és előadni valamit, vagy kisebb csoportokra osztva kell feladatokat megoldani, kicsit olyan játékos a történet, bár meg kell szokni és bele kell jönni ebbe is. Az tanár nagyon segítőkész addig kerüli, rajzolja, mutogatja a dolgokat, amíg meg nem érted, megpróbál rávezetni. Vagy volt olyan is hogy felírt a táblára valamit csoportokra osztott minket mindenki állva volt, és gyorsan elmondta és ismételjük csoportonként, ezt egyre gyorsabban, a végén tiszta hangzavar volt, de jó volt. A komoly rendszabályok vannak a későn érkezőknek, ha tíz percet késel, nem kell bemenni. A diákokkal nagyon jó a beszélgetés, ugye minden beszélgetés azzal indul, hogy honnan jöttél, mikor és meddig maradsz, szinte kivétel nélkül.
Karácsonykor lesz, 4 nap szünet valószínűleg elmegyek kirándulni a déli szigetre, de még nem tudom, hogyan és mivel, van, egy Svájci srác megpróbálom rávenni, hogy jöjjön el velem. A mai nap az első péntek, mondhatom elég light volt Lonny monda óra után, mert korábban végetért, hogy menjünk karácsonyi bevásárlásra. Mondom magamba, hogy fasza, de kinek és mit vegyek, amikor lehet, egyedül töltöm a karit ráadásul itt?

Na, mindegy iskola után elhatároztam, hogy elmegyek a Mission Bay-re, ami Auckland állítólagos legjobb strandja. A nap sütött, felhő nem volt a szél kicsit lengedezett. Volt egy frankó térképem, ami mutatta a helyes irányt, de csak mentem meg mentem olyan baromi messze volt, hogy még messziről sem lehetett látni pedig már a kikötő mentén sétáltam, hátamon az angolkönyvek, na meg persze a laptop. Nagy nehezen egy kettő órás séta után odaértem jól elfáradtam, hát nem volt olyan nagy szám, bár a homok erre felé tele van kagylóval. Mikor Horvátországba voltunk mindig órákat kellett sétálni a parton, hogy találjunk egy két értelmes kagylót, hát itt nem így van, itt két óra alatt meg lehetne szedni egy Gerdenics Zsolti féle Tátrát kagylóval, és vannak szépek is. Kicsit ücsörögtem a parton aztán néztem a térképet és meghatároztam az útirányt, megkerültem Aucklandot 13-18:30-ig folyamatosan mentem, hát mondhatom nagyon elfáradtam szerintem egy 30 km biztosan megvan a távolság. Izomlázam az van rendesen, bár a lábaimat nem törte fel a cipő (nem hiába kerülnek ennyibe a Columbiák). Mire haza értem Norman lasanjével zöld spárgával várt engem, meg valami karácsonyi süti vanília fagyival. Mindent befaltam, aztán megitatott NZ-i Cabernet Savignonnal oszt teljes volt a nap. Eldöntöttem, hogy holnap megnézem a ZOO-t.

A ZOO:

Jó volt! kicsit olyan trópusias jellegű, hasonló állatokkal mint otthon, kivétel a Kiwi madár, ami nem is tudom miért madár, mikor szinte nincs is szárnya, repülésre képtelen, a lábai meg olyan vaskos erősek a méretéhez képest. Persze egy sötét terráriumba volt piros éjszakai fénynél és nem lehetett nagyon fotózni, bár jól láttam éppen egy gödör ásásában mesterkedett, csak úgy koppantak a kavicsok a terrárium üvegén, ahogy kapirgálta a lyukat, úgy néz ki mint egy barna szőrös gombóc hosszú csőrrel, meg Gyuri kakas lábakkal.

Közlekedés:

Az Új-Zéland-i emberek nagyon szeretik a jó kocsikat, nagyon sok a Subaru (turbós cicegős változat) rengeteg futkos az utcákon, de már láttam nem egy Ferrarit, Lamborghinit. De van mindenféle, főleg japán kocsiból, na meg BMV, Audi. Az városba a megengedett sebesség 50 városon kívül pedig 100 beleértve az autópályát is, elég furcsa ilyen sok jó autó mellett. A benzin sokkal olcsóbb, mint nálunk, (bár minket egyik ország sem tud túllicitálni). Használt autóhoz nagyon olcsón hozzá lehet jutni, az átírás a helyi postán történik 5 perc időtartalom alatt két sör áráért!!! Oszt had szóljon! Nem akarom fikázni az országunkat Mo-t, de félelmetes mennyire egyszerűen működnek itt egyes dolgok. Itt nem létezik olyan, hogy zéró tolerancia, két-három sör után még vígan furikáznak.

A boltokban igazából megtalálható minden, mint Európában, bár a saját élelmiszereiket használják, persze ami nagyon jó minőségű. Nem hiába nem is engednek be semmit, ami élelmiszer.

Az időjárás:

A klíma erre felé nagyon kivalló, mivel 25 fok fölé nem nagyon megy a hőmérséklet, nincs az a tikkasztó hőség, éjszaka pedig marad 15-20 fok között. Nyitott ablak mellett alszok, és a lényeg, hogy nincsenek itt legalább is Aucklandba bogarak. Az utazási irodák nagyon felkészültek, mégis csak a világ legszebb részének mondják…

Rengeteg programlehetőséggel szolgálnak az egész ország területén. Annyi lehetőség van gyönyörű helyekkel, hogy képtelenség jól dönteni. Vacillál, az ember mit nézzen meg, mert ugye mindent nem lehet, amúgy elég költségesek is ezek a túrák. Van egy napostól a 34 napos túráig, mindenféle verzióban. Nagy kultúrája van a Bungi-Jumpingnak itt Új-Zélandon, mivel itt találták ki ezt a sportot, aránylag olcsón lehet ugrani, akár a 327 méteres SkyTowerról is. Hát nem tudom, lehet, hogy kihagyom. A programokra vissza térve:

Kinéztem én is egyet, amit a világ legjobb túraútvonalaként jegyeznek, igazából a gond, hogy 4 napos és az ország déli feléről indul amúgy a Milford-treck-ről van szó. Norman mutatta, hogy repüljek le Queenstonba, aztán néztünk repülőjegy árakat is, oda vissza kb. 26 000 Ft-be kerül, nem is olyan vészes. Meg hát kell hozzá felszerelés is, de azt lehet ott bérelni is vagy kuncsorgok, majd a Banditól hátha van neki. 50 km-s séta hegyen- völgyön-vízen át, a Fjordokon át meg az 560 méteres vízesésnél. Vinni kell a négy napra elegendő kaját, meg mindent. De sajnos ez lehet, hogy nem fog össze jönni, de majd legfeljebb elmegyek valamelyik sulis kirándulásra, aztán bólogatok mindenre, mint a Japánok. Vagy bérelek, egy autót aztán megyek, mint egy mérgezett egér. Látni valóból akad itt bőven, csak kell szerezni egy mitfhareert, mert egyedül nagyon unalmas, még ha sok a látnivaló, akkor is! Reggeli után ma felkerekedtem és elmentem körülnézni a városközpontba, hogy megnézzem milyen is a karácsonyi bevásárlás Új-Zélandi módra. Nézegettem az üzleteket, persze magyaros módon mindent számolgattam át forintra és néha szörnyülködtem. Az élelmiszer az drága, de ha mondjuk, egy plázát nézek és eszek valamit ott, akkor az otthoni plázák áraival vetekszik az ár, nem is nagyon érdemes vásárolgatni, lehet, hogy jobban jár az ember, ha eszik valamit egy gyorsetetőbe, abból van dögivel úgy is. Bár hétvégén teljes ellátást kapok, de mondtam, hogy megyek, és nincsen kedvem haza szaladgálni, mert sok az kilométerben, nem baj este megeszem a déli adagot is, lehet, megeszem Norman 18 éves süket macskáját! Közbe rájöttem, hogy a zsebembe csak egy dollár van, mert otthon hagytam mindent, így délbe néztem csak, mint a luki nyúl.